Úgy szeretünk felnőttként, ahogy minket szerettek gyermeknek

Úgy szeretünk felnőttként, ahogy minket szerettek gyermeknek

ujjak.jpg

John Bowlby nyomán már régóta tudjuk, hogy a csecsemőkben első életévük végére kialakul (vagy éppen gondozói hiány miatt teljesen elmarad) egy speciális kötődés a szülő/elsődleges gondozó irányába. Ez a szoros kapcsolat végigkíséri életünket, és meghatározza gyermekkorunkat, mi több, felnőttkori kapcsolatainkat is. Nem mindegy ugyanis, hogy olyan gyermekkort tudhattunk magunkénak, amely során igényeink kielégítődtek, szeretetünk viszonzásra lelt, és mikor megnyugtatásra vágytunk, a számunkra legfőbb személy ott volt mellettünk, vagy éppen elmaradtak ezek a testi és lelki biztonságérzetünket támogató szülői reakciók.

Ainsworth nyomán váltak ismertté a pszichológiában az egyes korai kötődési típusok. Ainsworth megkülönböztetett biztonságos, bizonytalan (szorongó-ellenálló, szorongó-elkerülő) és dezorganizált korai kötődést aszerint, hogy az egy év körüli gyermekek hogyan reagálnak akkor, ha gondozójuk kimegy a szobából, és egyedül hagyja őket. Erről részletesebben itt lehet olvasni.

Hogyan vonható párhuzam a csecsemőkori szülő-gyermek kapcsolat és a felnőttkori párkapcsolat között? Minden bizonnyal a legfontosabb közös vonás ezekben az egyén természetes vágya a szeretetre, ölelésre, biztonságra és arra, hogy igényeink befogadásra találjanak, nem pedig elutasításra.

Kutatások bizonyítják, hogy a felnőttkori kötődési mintázatok megdöbbentően hasonlítanak a gyermekkorban kialakuló kötődési típusokhoz. Hazan és Shaver 3 felnőttkori kötődési kategóriát alkottak meg aszerint, hogy az adott személy miként éli meg társas kapcsolatait:

sziv_csalad.jpg1. Biztonságosan kötődő felnőtt:

„Könnyen kerülök közel máshoz, és nem esik nehezemre, hogy függjek tőle, vagy ő függjön tőlem… Nem tartok attól, hogy elutasíthatnak, vagy túl közel kerülnek hozzám.”

Feltételezhető, hogy a biztonságos kapcsolatot megélő gyermekekből lesznek azok a nyugodt felnőttek, akik kapcsolataikban nem félnek közel kerülni egy másik emberhez, nem tartanak az elhagyástól. Ők az anyai (gondozói) viselkedésnek azt a formáját ismerték meg csecsemőkorban, ahol a szükségleteiket és diszkomfort érzeteiket felismerték. Ha éhesek voltak, enni kaptak. Ha fájt a hasuk, kézbe vették őket, és a meleg ölelés, ringatás lassan elsimította a kellemetlen érzeteket. Azoknak, akiknek nagyon sok testi kontaktusban, simogatásban és mosolyban volt részük pici gyermekkorban, mélyen gyökerezik az az érzés, hogy joguk van a szeretettség érzéséhez, és bátran szerethetnek. Nem tartanak attól, hogy ha egy fontos személyhez közelednek, az majd elkezd távolodni tőlük, és ezért képesek igen mély és tartós emberi kapcsolatokat kialakítani. A felnőttkori, párkapcsolati csalódásokat (mivel ilyen mindenki életében van) pedig nem feltétlenül saját kudarcnak tudják be, hanem képesek tisztán látni azt, hogy ha valami nem működik, az két emberen múlik.

elutasitas.jpg2. Elkerülően kötődő felnőtt:

“Kényelmetlenül érzem magam, ha közel kerülök másokhoz… Nehéz megbíznom másokban…”

Az ismeretlen világba érkező csecsemő számára legtöbbször az anya személye jelenti a létezés lehetőségét. Annak hiánya, vagy inkompetenciája esetén a gyermek egyfajta szorongást él meg, a tartós stresszt pedig befelé fordulással vagy eltávolodással képes megszüntetni. Az elkerülő, azaz a túlzott közelséget elutasító felnőtt képtelen mástól függeni és párjában önfeledten megbízni. Érzelmeit nem szívesen mutatja ki, vágyait elfojtja. Feltételezhetően az ilyen párkapcsolati nehézségekkel küzdő ember már kisgyermek korában megtapasztalta a fizikai és lelki kontaktus korlátozottságát, mivel negatív érzelmeire (sírás éhség, félelem, diszkomfort érzet miatt) rendszerint visszautasítás volt a válasz. Akkor volt szerethető, ha “jó” babaként viselkedett. Nem csoda, ha az ilyen emberek felnőttként képtelenek az őszinte kitárulkozásra, és inkább nem kerülnek túl közel senkihez.

feltekeny3.jpg3. Szorongóan kötődő felnőtt:

„Aggódom, hogy a partnerem nem szeret, vagy nem akarja, hogy vele maradjak… Vágyom rá, hogy teljesen összeolvadjak valakivel, és néha ez a vágyam másokat megrémít…”

A szorongó kötődés felnőttkori megnyilvánulása az elkerülő típus ellentéteként fogható fel bizonyos értelemben. A személy nem a saját, túlzott közeledésétől fél, hanem a másik nem kielégítő, nem elég intenzív szeretete miatt szorong, az elhagyástól és megcsalástól retteg. Megszállottan képesek kötődni szerelmük tárgyához, mély érzelmeik könnyedén kialakulnak. Ugyanazt a bizonytalanságot élik meg, amit az a csecsemő, akinek édesanyja kiszámíthatatlan és bizonytalan, hol túlságosan szerető, hol pedig elutasító. A gyermek az ilyen szülő mellett azt az érzést tanulja meg, hogy saját viselkedésére nincs egyenes ágon egy várható reakció, hanem bármi következhet. A neurotikus, kiszámíthatatlanul viselkedő szülő gyermeke sohasem tudja, hogy mire számíthat, és mindennapjait kétségek között éli. Ezt viszik tovább későbbi párkapcsolataikba, ahol állandóan a váratlan miatt szoronganak.

Természetesen nem állíthatjuk, hogy a gyermek első 12 hónapjában tapasztalt elsődleges gondozói, szülői viselkedés minden esetben visszafordíthatatlanul meghatározza és determinálja a későbbi kapcsolatainkat. Azonban ez a kritikus egy év a csecsemő számára a kiszolgáltatottság állapota, ahol a szülő, főként az anya adhat leginkább megnyugvást. Emiatt valószínűleg egy olyan mélyen gyökerező és láthatatlan hajtóerő alakul ki, amely akár behatárolhatja viselkedésünket, és meghatározhatja kapcsolataink minőségét. 

download.jpg

A gyermekkorban tapasztalt szülői minták nem múlnak el nyomtalanul, hiszen az akkor tapasztalt szeretetet  és szeretettséget visszük magunkkal tovább későbbi kapcsolatainkba. Ezekhez az élményekhez aztán hozzájönnek felnőttkori tapasztalataink, csalódásaink vagy éppen sikereink, és mind-mind ugyanúgy befolyásolnak minket, bizalmunkat a másik nem felé. A rosszul rögzült belső folyamatok azonban megfelelő – nem túlzott – önkritikával és önismereti munkával finomíthatóak a kiegyensúlyozott és boldog élet érdekében, így ha már eljutottunk addig, hogy felismertük a múltunkban munkáló, ránk negatívan ható folyamatokat, már nagyon közel vagyunk ahhoz, hogy megszabaduljunk tőlük.

  

Ha tetszett a cikk és szeretnél hasonlóan érdekes témákról olvasni, kövess minket a Facebookon!

 

Felhasznált irodalom:

  • Ainsworth, M. D. S., Blehar, M.C., Waters, E., Wall, S. (1978). Patterns of attachment:
  • A psychological study of the strange situation. Erlbaum, Hillsdale, NJ.
  • Bowlby, J. (1988/2009). A  biztos  bázis. A kötődéselmélet klinikai alkalmazásai. Animula Kiadó, Budapest.
  • Hazan, C., Shaver, P. R. (1987). Romantic love conceptualized as an attachment process.
  • Journal of Personality and Social Psychology, 52(3), 511–524
Facebook Comments