Hogyan neveljünk lelkileg egészséges gyermeket: a kiegyensúlyozott gyermekkor alapvető jogai

Hogyan neveljünk lelkileg egészséges gyermeket: a kiegyensúlyozott gyermekkor alapvető jogai

happy-children-1024x636.jpgSzülőként könnyűszerrel felmérjük gyerekünk fizikai igényeit: megetetjük, ha éhes, meleg ruhába bújtatjuk, ha fázik, és időben lefektetjük, hogy kipihent legyen. Ezek valóban létfontosságú tényezők, ugyanakkor ahhoz, hogy egy gyerek kiteljesedhessen, felszínre kerüljön a benne rejlő potenciál, ennél sokkal többre van szüksége. A kiegyensúlyozott felnőttség előszobája az érzelmileg és lelkileg stabil gyermekkor. A mentálisan egészséges gyerekek képesek kiteljesedni az iskolában, jól működnek a társaikkal való kapcsolataikban, megfelelő helyet foglalnak el a család dinamikájában, és képesek megküzdeni a gyermekkor időről-időre felmerülő kihívásaival.

Ebben a cikkben most nem az egyértelműen szemetszúró jelenségekre, hanem azokra a finom árnyalatokra szeretném felhívni figyelmet, amelyek sokszor észrevétlenül bekúszva keserítik meg a gyermekkor ártatlan világát, és, amelyekre odafigyelve rengeteget tehetünk gyerekünk lelki épségéért. 

Az első évek pihe-puha világa
img-16.jpgÚjra és újra előkerül, de nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy az első három év történései döntő fontosságúak a gyerekek egészséges mentális fejlődéséhez, az őket övező világba való beilleszkedéshez. Kevés fajnak a csecsemője születik olyan védtelenül a világra, mint az embergyerek. Pontosan ezért ennyire fontos, hogy az első kritikus időszakban elsődleges gondozója, édesanyja, édesapja vagy más állandóságot biztosító szerető személy  oltalmazó ölelése vegye körül. Mivel a csecsemő kommunikációja kezdetben végtelenül korlátozott, szüksége van szüleire, akik szűk eszköztára jelzéseiből is felismerik alapvető igényeit. Megetetik, ha éhes, babusgatják, ha nyűgös, ringatják, ha álmos, és szeretik, feltétel nélküli odaadással. Ha a csecsemő azt érzi, hogy igényei konzisztens módon kielégítésre lelnek, megtanulja, hogy a világ egy szeretetteljes közeg, amelyben neki is helye van, amely odafigyel rá. A kezdeti szimbiotikus kapcsolatot, amelyet anya-gyermek párosa alkot, szép lassan meglegyinti az önállóság szele. A csecsemő, ahogy egyre ügyesebbé válik, elkezdi felfedezni az őt körülvevő világot. Ahhoz, hogy ezt magabiztosan tegye, szüksége van szülei óvó közelségére. Néhány lépésre eltávolodik, majd ismét visszabújik gondozója védő ölelésébe. Éreznie kell, hogy szülője bízik benne, támogatja, de ha baj van, jelen van és védelmezi őt. Az első három év erről a csodálatos kinyílásról szól, amelyben a kisgyerek megtalálja önmagát, mint édesanyjától független, önálló létezőt, aki a maga gyermeki szintjén, de kompetens módon képes működni a világban. Ennek az időszaknak a kulcsfogalma a kötődés, méghozzá ideális esetben a biztonságos kötődés. Ez egy olyan kötelék szülő és gyermeke között, amely az eddig felvázolt kibontakozási folyamat velejárója és eredménye, és amely hosszú távon meghatározza a gyerekek különböző kapcsolataiban való működést.

Feltétel nélküli szeretet
Evidensnek tűnő tanács, de sokszor halljuk azt szülők szájából, hogy „ha jó leszel, akkor…” A gyereknek éreznie kell, hogy önmagáért szeretik, meghozzá minden porcikáját! Ugyanúgy, ha rossz, vagy, ha szemtelen vagy lusta és fegyelmezetlen. A szülő dolga, hogy elfogult legyen gyerekével kapcsolatban. Az a gyerek, aki azt tanulja meg, hogy csak úgy kaphat szeretetet, ha valamilyen elvárásnak felel meg, későbbi kapcsolataiban is akkor érzi majd magát szerethetőnek, ha tökéletesen kielégíti a vele szemben támasztott igényeket. Márpedig egy idő után teljesen eltorzul, hogy ki is ő valójában, mely tulajdonságai az elvárások szüleményei, így maga sem fogja tudni, mire is van szüksége az emberi kapcsolataiban. 

Az önbizalom rügyező fája
A kompetencia érzésének növekedése és az ebből fakadó önbizalom az első lépéseknél kezdődik. A csecsemő ingatag talpacskáin kezdi felfedezni a világot, miközben anyja keze folyamatos kapaszkodóként támogatja útján. És támogatja majd az óvoda első napján, az első sportélménynél vagy, amikor először lép színpadra egy szavalóversenyen. Engedni, hogy gyerekünk- biztonságos keretek között- felfedezze a világot a legjobb, amit szülőként tehetünk. A kezdeti időszakban a gyerek a saját bontakozó önállósága és szülője védelmező jelenléte között egyensúlyozik, majd egyre inkább a kompetencia érzése kerül előtérbe.

Reális célok
must-read-book-to-teach-kids-honesty_14112b09af25f9f5276c599f8389d792.jpgA realitás nem külső mércéktől és elvárásoktól függ, hanem a gyerekünk egyéni igényeitől, vágyaitól és képességeitől. Segítsük őt abban, hogy megtalálja a számára legmegfelelőbb elfoglaltságot. Fontos, hogy feltárjuk saját esendőségünket is, és elmondjuk gyerekünknek, hogy nekünk sem megy minden. A tudat, hogy a felnőtteknek is idő kellett ahhoz, hogy valami jól menjen, vagy annak megértése, hogy egyszerűen vannak dolgok, amik nem nekünk valók, megerősítik a gyereket abban, hogy neki sem kell mindig, mindenben tökéletesnek lennie.

Az őszinteségben nincs kompromisszum.
Ahol titkok és tabuk vannak, ott előbb-utóbb a szorongás is megbúvik. A gyerek pontosan megérez minden ki nem mondott háttéreseményt, akkor is, ha nem avatják be. A beavatásnál ugyanakkor nem mindegy, hogy hogyan. Kulcsfontosságú, hogy gyerekünkkel az életkorának megfelelő összetettségben és szóhasználattal, de beszéljünk a családot érintő fontos kérdésekről. Ugyanis, ha nem tesszük, gyerekünk akkor is kitölti a tátongó űrt, de a saját képzelt narratívájával teszi ezt. Márpedig egy gyerek rendszerint oda vezeti vissza a feszültséget, hogy ő valamiben hibázott, nem elég jó, és ezért elégedetlenek körülötte a felnőttek. Jól belátható, hogy ez kisebbségi érzéshez és szorongáshoz vezet. Ha kiegyensúlyozott gyereket szeretnénk, óvjuk meg a tabuk világától.

Biztassuk gyermekünket a folyamatok élvezetére.
just-enjoy-life.jpgIsmerős lehet felnőttként az érzés, hogy nagyon szeretnénk valamit jól csinálni, és pont ez a görcsös akarás az, ami lebénít minket. A gyerekeknél is hasonlóan hat a jó teljesítmény iránti vágy. Adjuk át gyerekünknek, hogy a dolgok élvezete sokszor nem a cél elérésén múlik, hanem egyszerűen magában a  folyamat is élvezetes lehet. Örömet adhat a részvétel, a csapatmunka és a szolidaritás megtapasztalása, és ha ezek megadatnak a társakkal való együttlétben, akkor sokszor egy-egy vereség vagy veszteség súlya sem lesz olyan nyomasztó. Nehéz feladat ez a mai folyamatos versengést hangsúlyozó individualista világban, de felnőttként visszatekintve a gyermekkora, pontosan tudjuk már, micsoda kincs vész el, ha csupán a célok hajszolása marad. 

Ő nem a szomszéd gyereke, ne akarjuk olyanná tenni.
Ismerjük a mondatot, hogy bezzeg a Pistike ilyen és olyan. Minden szülőnek, főleg szülősége előtt van egy elképzelése arról, hogy milyen is lesz/legyen a gyermeke. Okos, szép, bújós, beszélgetős, ésatöbbi. Majd jön a valóság a maga esendőségével és szépségével, és sok szülő igyekszik, ha cipőkanállal is, de beletuszkolni gyermekét az előre elképzelt sablonba. Attól, hogy egy gyerek kicsi, joga van a saját személyiségéhez. Ez társulhat zárkózottsággal, a szülő által igényeltnél alacsonyabb vagy magasabb kontaktus igénnyel, vagy bármivel, ami eltér az előzetes elvárásoktól, de a lényeg, hogy a gyerek önmagában álló identitás. Fontos, hogy szülőként meglássuk, hogy hol húzódnak gyerekünk énjének határai, és mi az, amit mi szeretnénk ráaggatni. Fogadjuk el, hogy gyerekünk nem eszköze a boldogságunknak és elégedettségünket, de ha hagyjuk kibontakozni, akkor viszont lehet boldogságunk egyik forrása.

Belépés a társak világába.
Talán a bölcsibe/óvodába lépés az első lépcsőfok, amikor a szülő megtapasztalja, hogy gyermeke már rajta kívül is tud szorosan kapcsolódni másokhoz, és ez bizony sokszor fájdalmas érzésekkel jár. Azon túl, hogy jó, ha tudatosítjuk magunkban szülőként, hogy ezek természetes érzések, amelyek türelmet igényelnek, nagyon fontos, hogy biztassuk gyerekünket és támogassuk őt a kortársakkal való kapcsolatok kialakításában. Miután biztonságos hátországot adtunk cseperedő gyerekünknek, biztosak lehetünk abban, hogy vele való kapcsolatunk nem háttérbe szorul, hanem kiegészül további fontos és értékes kapcsolatokkal, amelyek kellenek, ahhoz, hogy a személyisége kiteljesedjen. A társakkal való kapcsolatban tapasztalják meg a gyerekek erősségeiket és gyengeségeiket, a közös játékban tanulják az együttélés szabályait, illetve a még nehezen megragadható feszültségek is utat találnak maguknak a társas együttlét során.

Tanulj meg bocsánatot kérni!
istock_000004330225xsmall-300x200.jpgA szülő-gyerek viszony sajátsága egyfajta kibontakozó partnerséggel fűszerezett alá-fölérendeltég. Sok szülőnek kihívás ebben a helyzetben, hogy odaálljon gyermeke elé, és bocsánatot kérjen. Pedig gondoljunk csak bele, hányszor szólítjuk fel gyermekünket a játszótéren vagy vendégségben, hogy vállaljon felelősséget, ha helytelenül viselkedik. A szülő sem tökéletes. Nem is kell annak lennie. A mindennapi rohanásban számtalanszor fordul elő, hogy a máshonnan eredő feszültség gyerekünkön csattan. Sok szülő érzi ilyenkor azt, hogy ha odaáll gyermeke elé azzal, hogy hibázott, aláássa tekintélyét. Ugyanakkor fontos megértenünk, hogy a gyerek kicsinysége ellenére is megérdemli a tiszteletet. És a tiszteletbe beletartozik az is, hogy konzisztens világot teremtünk számára, amelyben a felelősségvállalás mindenkinek sajátja. Ha a gyerek azt tapasztalja, hogy az általa mindennél jobban szeretett szülő is hibázik néha, megnyugodhat, hogy neki sem kell mindig makulátlannak lennie. És ha képes tőle bocsánatot is kérni, nem őrlődik azon, hogy vajon mit rontott el, ha így letorkolták. Nem beszélve arról, hogy nincs annál jobb ösztönző, mint a szülő modellje, hogy később a gyermek is tudja, mit tegyen, ha megbánt valakit.

A játék és mese csodája
o-storytelling-facebook.jpgA gyermekkor késői szakaszában jöhet el (ha eljön) az a pillanat, amikor a gyermek érzéseit képes szavakba önteni. Látjuk, hogy rágja a körmét, éjszaka néha-néha bepisil vagy tekergeti a haját, és pontosan tudjuk, hogy szorong, csak azt nem, hogy miért. A játék és mese kivételes lehetőségek, hogy a gyermek biztonságos és általa irányított közegben újra és újra megélje aktuális feszültségeit, amelyek így szép lassan feloldozásra kerülnek. Meséljünk gyermekünknek! Meséljünk sokat! Ha kell, százszor és ezerszer ugyanazt a rongyosra forgatott mesekönyvet, mert neki éppen arra van szüksége, az nyújt számára megoldást a benne dúló félelmekre. És hagyjuk játszani minél többet és önfeledten. Akkor is, ha kívülről értelmetlennek vagy időpocsékolásnak is tűnik, akkor is, ha ezzel néha megcsúszik a lecke, mert sokszor szavak híján ezek a gyermek legjobb eszközei a feszültségek oldására.

 

“Nagy szárnyakat szeretnék adni neked,
sűrű pelyheset,
hogy megóvjon, ha elvétenéd a repted,
és ha le is zuhansz,
ne essen bajod.
Íme hát a szárnyak, melyeket adni szeretnék neked,
de nem lehet,
mert csak te vagy, ki magadnak őket megteremtheted.”

Ornella Fiorini

Ajánlott olvasmányok:

 Ha tetszett a cikk és szeretnél hasonlóan érdekes témákról olvasni, kövess minket a Facebookon!

Facebook Comments