Könnyű préda? Milyen nőt keres a veszélyes támadó?

Könnyű préda? Milyen nőt keres a veszélyes támadó?

Könnyű préda? Milyen nőt keres a veszélyes támadó?

Ragadozó az, aki les, megfigyel, és támad. Ragadozó az is, aki máson vezeti le a benne felgyülemlő dühöt. Aki nem empatizál, így nem is gondol arra, hogy árt másnak a viselkedésével, mert számára csak az fontos, hogy neki jó legyen. Akkor is, ha ehhez mást kell bántani.

Ragadozó az arrogáns és egocentrikus cégvezető, a mindenkin átlépő nárcisztikus társ, de ugyanilyen mérgező egy indulatos, irányításmániás családtag, szomszéd, de akár munkatárs is. Bennük az a közös, hogy bár érzelmi labilitásuk, elnyomó viselkedésük sérülések forrása lehet, és nyilvánvalóan nehéz az ellenük való küzedelem, legalább fel tudunk rájuk készülni, el tudjuk őket kerülni, munkahelyet tudunk váltani, el tudjuk őket hagyni, egyszóval van velük szemben esélyünk.

Amiről azonban sokszor nem beszélünk, ugyanakkor fontos kiemelnünk, hogy ragadozó nem csak egy férfi lehet. Egy korábbi cikkemben elkövettem azt a hibát, hogy általánosítottam, ami oda vezetett, hogy méltán kaptam dühös és sértett kommenteket azzal kapcsolatban, hogy egy bántalmazó, a másikat elnyomó személy esetében azonnal férfira asszociálunk. Éppen ezért hangsúlyoznám, hogy jelen cikk nem szándékozik célkeresztbe helyezni az erősebbik nemet. Egyetlen célom a pszichológiát, a kutatásokat és tudományos tényeket felhasználni az olyan helyzetek feltárására, ahol a nő, mint áldozat van jelen, mindezt annak érdekében, hogy nyitottabb szemmel legyünk képesek látni a világot és annak potenciális veszélyeit.

Képtalálat a következőre: „táskatolvaj”

Mit tudunk tenni azokkal a személyekkel, akik a sötétben várják a megfelelő pillanatot, hogy támadhassanak? Hogyan vértezzük fel magunkat olyanok ellen, akik ismeretlenek (vagy legalábbis nem ismerjük a ragadozó arcukat)? 

Míg a cikket olvassuk, pár percre tegyük félre naivitásunkat, amely nélkül rideg és fekete-fehér lenne az amúgy alapjaiban színes és barátságos világunk. Koncentráljunk a tényekre, arra, hogy csak Budapesten évente közel 16 000 közterületen elkövetett bűntényt regisztrálnak. Amit mi tehetünk most, hogy felhasználjuk a pszichológiát eszközként, ugyanis az erkölcstelen támadók gondolkozása egy tőről fakad, ami modellezhető, összegezhető. Ugyanaszerint választotta ki 4 áldozatát a martfűi rém, 7 ártatlan, női elszenvedőjét a cinkotai bádogos, és ugyanaz motiválta mind a 4 gyilkossága során a százhalombattai gonoszt. Amit tehetünk mi, hogy felkészülünk, így esélyt adhatunk magunknak ahhoz, hogy elkerüljük a bajt. Ebben a cikkben olyan kutatások és szakértők eredményeit, véleményeit gyűjtöttem össze, amelyek segítséget nyújthatnak önmagunk megóvásában. A cikk némileg egyoldalúnak és helyenként ijesztőnek hathat, mivel nem titkolt szándékom az ördög ügyvédjét játszani az olvasó érdekében. 

Hogyan választ az emberi ragadozó?

Képtalálat a következőre: „oroszlán zebra csorda”Agresszor, támadó, predátor, mind-mind állatias viselkedésből fakadó szavak. Ha elképzelünk egy oroszlánt, amint éppen egy zebracsordát próbál becserkészni, mit gondolunk, melyik prédát fogja kiszemelni magának? Nyilván nem a legerősebbet, leggyorsabbat, sokkal inkább a gyengét, a legbiztosabban megszerezhetőt, a legkevesebb kockázattal járót. Ugyanígy gondolkodik az emberi ragadozó is. Agyában tudat alatt lefuttatja sajátos algoritmusát, amellyel legnagyobb valószínűséggel vihet végbe sikeres támadást. Mi, egészséges emberek nem érzünk rá erre az algorimusra, mivel máshogyan, normálisan működünk, emiatt egy veszélyes szituációban legtöbbször pont ellenkezően, sajnos tévesen reagálunk az agresszorra.

Lássuk, és fordítsuk át ezeket a hibás mechanizmusokat! 

1. Ne öltözz magabiztosan, mert úgy magadnak keresed a bajt!

Tévedés.

5 Habits of a Confident WomanKutatók azt bizonyították, hogy nem csak a véletlenen múlik az, hogy egy agresszor kit próbál megtámadni. Az erőszakra készülő ember gondosan felméri, hogy kit, milyen esélyekkel győzhet le. Úgy tűnik, nem az a lényeg, hogy ki, hogyan öltözködik, vagy ki, milyen mértékű szexualitást sugároz. Egy kistermetű, miniszoknyás, kihívóan öltözködő nőn jobban átnéz egy támadó, ha az magabiztosságot sugároz, mint egy kabátot, bő nadrágot viselő, de félénken mozgó lányon.

A közvélemény úgy tartja, hogy a nőiesen, netán szexin öltözködő nők elébe mennek a bajnak. Tényleg így lenne? Kutatások azt igazolják, hogy koránt sincs szignifikáns összefüggés a vonzó öltözködés és támadás valószínűsége között. Az igazság az, hogy a támadó férfiak sokkal gyakrabban csapnak le olyan nőkre, akik konzervatív ruhát viselnek. A támadó szemében az a nő, aki provokatív ruhát visel, nagyobb valószínűséggel magabiztos. A magabiztosság azonban egy potenciális erőszaktevőnek egyenlő egy óriási STOP táblával. Ezzel ellentétben a visszafogott ruházkodású nőt megpillantva, az agresszor belső algoritmusában a szubmisszív, azaz elárendelhető felirat jelenik meg.

2. Lassan járj, tovább érsz?

Tévedés.

Egy lebilincselő, 80’-as években készült tanulmányban elítélteknek mutattak videó felvételeket nőkről, akik ugyanabban a metrómegállóban sétálnak. Arra voltak kíváncsiak, hogy melyiküket, és miért pont a kiválasztott nőt támadnák meg legszívesebben. A videón szereplő hölgyek járási stílusát megfigyelő csoport szinte kizárólag olyan nőket választott potenciális áldozatnak, akik lassabban sétáltak, mint az átlag. Hogy miért? Feltehetően azért, mert stílusukban így nem látszott, hogy sietnének valamerre, a céltalanság pedig bizonytalanságot sejtet. Érdekes módon a túl kicsiket vagy a hosszan elnyújtva, túl nagyokat lépő nők ugyanannyira vonzóak a kegyetlen férfiak számára, mivel a csoszogás, húzott járás azt az érzetet keltik, hogy az illető nem erős és határozott, azaz irányító, így nagy valószínűséggel alárendelhető, elnyomható egyén.

3. Ne nézz a veszélyes emberre, mert felhívod magadra a figyelmet!

Tévedés.

Képtalálat a következőre: „lesüti a szemét”Sok nő azt gondolja, hogy a szemkontaktus felvétele egy férfival, mindenképp azt sugallja, hogy kontaktust szeretne az illetővel létesíteni. Emiatt ha valakit észrevesznek, hogy őket bámulja, akkor ösztönösen elfordulnak. És ez persze működik is abban az esetben, ha egy szimpla ismerkedést szeretnénk csírájában elfojtani, de sajnos éppen az ellenkező hatást váltja ki abból a férfiból, aki rossz szándékkal akar közeledni. Ha egy ilyen férfinak belenézünk a szemébe, az illető ebből azt az üzenetet kapja: látlak, és figyellek, erős vagyok. És pontosan ez az a figyelem, amit a támadó nem akar, mivel a legtöbb agresszor a váratlanság erejével szeret lecsapni, támadását pedig meg akarja úszni.

Ha úgy érzed, valaki ártani akar neked, emeld fel a fejed, és vedd fel a szemkontaktust! Húzd ki magad, és sugározz magabiztosságot. Érthető, ha ez nehéz feladat, mivel a helyzet kényelmetlen. Többünk ilyenkor legszívesebben összehúzná magát, elfordulna, és elosonna, mintha láthatatlan lenne. De vegyük észre, ilyenkor úgy viselkedünk, mint egy ragadozó elől elsurranni készülő, gyenge és törékeny préda. 

4. Ne állj szóba idegenekkel!

Igaz.

Képtalálat a következőre: „magabiztos járás”A támadó tisztában van azzal, hogy egy nő ösztönös reakciója a bajban, hogy sikít, és elfut. Ő pont ezek valószínűségét szeretné minimalizálni, ezért olyan helyzetet keres, ahol a legkisebb lehetősége lehet annak, hogy valaki észreveszi. Félrehívja az illetőt, megállítja, mindezt lehetőleg sötét vagy kietlen területen. Éppen ezért ha tehetjük, inkább tegyünk meg hosszabb útvonalat, de válasszuk a sűrűbben járt, kivilágított területeket. Ha már mindenképp muszáj a veszélyesebb utat választanunk, akkor várjunk be valakit, aki szintén egy irányba megy velünk. Ha megszólítanak, ne álljunk meg, hanem sétálás közben válaszoljunk, hogy sohase csökkenjen a fizikai távolság az illető és mi közöttünk. Ha egy rossz szándékkal közeledő ember minket szemel ki, akkor azzal, hogy úgy érzi, nem tud megállítani, fel is hagy nagy valószínűséggel a próbálkozással.

5. A hatodik érzék kamu, nincsenek megérzések!

Tévedés

Sohase kérdőjelezd meg az intuícióidat, ha egy idegenről van szó. A támadást átélő nők többnyire arról számolnak be, hogy bár észlelték, hogy valami nincsen rendben, elnyomták ezt az érzést, és így váltak támadhatóvá. Egyszer egy 30 éves nő (nevezzük Évának) elmesélte nekem, hogyan úszott meg egy veszélyes helyzetet. Éva autója lerobbant, de egy idegen férfi hamar megállt az úton, és azonnal felajánlotta neki, hogy hazaviszi. Éva eleinte ragaszkodott ahhoz, hogy megvárja az ismerősét, de a férfi kedvességével meggyőzte őt. Bár azt mesélte nekem utólag, hogy minden porcikájában érezte, helytelen döntést hozott, és a férfi szemében is érzett valami természetelleneset, mégis elnyomta ezt az érzést. Rosszul tette. Éva úgy menekült meg, hogy kiugrott a mozgó járműből, miután a férfi egy erdei útra fordult félreérthetetlen szándékkal.

6. Törekedjünk a biztonságra, kerüljük a veszélyes helyzeteket!

Igaz.

Amit kutatók tanulmányok, elemzések ereményeként kaptak, Joe Navarro, az FBI különleges ügynöke élesben tapasztalta meg sok-sok eset kivizsgálása során. Veszélyes személyiségek című könyvében többek között az alábbi gyakorlati tanácsokat adja.

– Ha valaki ismerkedni próbál veled, mindig légy körültekintő! Ha nem érzed magad egészen biztonságban, jelezd ezt, ne távolodj el a többi embertől. Egy egészséges felfogással rendelkező férfi megérti, ha nyilvánosan szeretnél vele találkozni, randizni.

– Soha, de soha ne szálljon be senki egy idegen kocsijába, mert ott vészesen lecsökken a menekülés esélye. Akkor se, ha fegyverrel kényszerítik, vagy fenyegetik, kiabáljon és próbáljon elszakadni, mivel még így is nagyobb valószínűséggel szabadul el, mintha engedelmeskedne, és bezárná magát egy térbe a támadóval.

– Amikor az utcán járunk, ne a földet nézzük, ne telefonunkat bújjuk, hanem nézzünk az emberek szemébe, lássák, hogy látunk.

– Határozottan és tudatosan járjunk, mert a figyelmetlen járókelő potenciális áldozat.

– Amikor az autónkhoz megyünk, mindig legyen egy kezünk szabad, és ha beszálltunk, lehetőleg zárjuk be az autónkat.

Képtalálat a következőre: „kezedben a biztonságod”+1 praktikus tanács: Töltsünk le egy biztonsági applikációt, mint például a KEZEDBEN A BIZTONSÁGOD alkalmazást, amely segítségével előre megadott személyeket vagy a rendőrséget egy gombnyomással vagy gyors mozdulattal riaszthatjuk vészhelyzetben.

Ahogy a cikk elején is említettem, a világ nem fekete-fehér, nem csak jó, és nem csak rossz. Nem szükséges állandóan árnyak után leselkednünk, ismerkedhetünk bátran új emberekkel, mert környezetünk alapvetően biztonságos, a bűnözés évről-évre csökkenő tendenciát mutat, és ha nyitott szemmel járunk, a legtöbb baj elkerülhető. Amit azonban javasolnék mindenkinek, hogy nyisson egy kis rekeszt az agyában, és raktározza el az itt kapott információkat, hogy elő tudjuk kapni őket akkor, ha szükséges, mert olyankor saját biztonságunk lehet a tét.

Ha hasznosnak találtad cikkünket, és szeretnél hasonló, 7köznapi pszichológiai témákról olvasni, csatlakozz hozzánk Facebookon, és oszd meg ismerősiddel ezt a cikket, hogy minél többen ismerhessék meg az elkerülés könnyen elsajátítható, de annál fontosabb lehetőségeit.

 Forrás:

  • Navarro, J. (2015). Veszélyes személyiségek. Libri Kiadó, Bp.
  • Grayson, B. & Stein, M. I. (1981). Attracting Assault: Victims’Nonverbal Cues. Journal of communication, 1460-1466.
  • https://streetsmartwomen.com/what-makes-women-easy-victims-violence/

 

Facebook Comments